Levélben kerestük Turai Jánost, a Váci Zsidó Hitközség elnökét az üggyel kapcsolatban, azonban a szervezet hivatalos emailcíméről nem érkezett válasz 3 nap alatt sem megkeresésünkre. A vezetőtől a többi közt azt szerettük volna megtudni, hogy Rétvári Bence náci retorikát használó programszervezőjét méltónak találja-e azon állami támogatásokra, amelyet épp Rétvári Bence minisztériumától kap.

Korábban írtunk arról, hogy Rétvári Bence Polgári estjeit az a Dunakanyari Védegylet Alapítvány szervezi közpénzből, amelynek vezetője a cigányokat deportálta volna és antiszemita kifejezést használt közösségi oldalán.

Részlet a Dunakanyari Védegylet Alapítvány minisztériumi támogatásának elszámolásához készített beszámolóból.

Azt korábban a Váci Hírnök írta meg, hogy Rétvári Bence saját kampányeseményeit finanszírozza minisztériumán és a Dunakanyari Védegyleten keresztül. A szervezet bevallottan a Polgári estek szervezésére kapott milliókat az Emmitől, a költségvetés jelentős részét rendezvényszervezésre és a vendégek étkeztetésére költötték.

Nincs gond a kormánypárti antiszemitizmussal

Turai Jánosnak úgy tűnik, hogy nincsen baja a Fideszhez köthető antiszemita megnyilvánulásokkal. Pár éve Bayer Zsolt kormánypárti publicista mellett is kiállt, miközben azt hangoztatta, hogy nem tartja jónak, ha politikával foglalkoznak azok, akiknek vallási tanokat kell hirdetni. Bayerhez több antiszemita botrány is kötődik. Egy 2008-as írásában a zsidókat az ország medencéjébe vizelő és orrot fújó emberekhez hasonlította, és arról elmélkedett, hogy a pesti zsidó újságírók gyalázzák a Fideszt meg az arabokat.