Genitáliák, magány, nyilvános vécék.

A Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa, ismert publicista a szokásosnál is élesebb véleményt fogalmazott meg a Demokratában azokról, akik nem vesznek részt a március 15-re tervezett fideszes nagygyűlésen.

Bayer a Békemenetet hitvallásnak, tanúságtételnek nevezi, a menetelést pedig ahhoz hasonlítja, mint amikor Orbán Viktorékkal együtt megalapította a Fideszt még 1988-ban. Aztán jön a lényeg, amit a közösségen kívüliekről gondol:

„Azoknak ott, velünk szemben már csak a vélt meg valós genitáliáik vannak, azokért küzdenek. Ennyi maradt a világmegváltásból. Ezzel a nyomorult béka-egér harccal meg a lecserélt genitáliáikkal fognak kimúlni az árnyékvilágból – egyedül, magányosan, hiábavalóan, feleslegesen, nyilvános vécék padlóján.”

A polgári gondolatok megfogalmazása során Bayer vélhetőleg Homonnay Gergely kormányellenes aktivistára utalt, akit év elején holtan találtak meg egy római szórakozóhely mellékhelyiségében. Mivel Homonnay nyíltan homoszexuális volt, így a fideszes publicista gyakorlatilag az egész országot lebuzizta a békemenetelőket és az odautaztatott külföldieket leszámítva.

A legutóbbi Békemenetre egyébként Vácról is buszoztatták az embereket. Az egyik szállítóeszköz a Pető Tibor volt alpolgármester által irányított Vác FC busza volt.

kiemelt kép: Bohár Dániel propagandista Bayer Zsolttal ölelkezik a Békemeneten/forrás: Bayer Zsolt hivatalos Facebook-oldala