Orosz típusú dezinformációs rendszer épülhet az április 3-i választások közeledtével Vác térségében is. Erre utal az, hogy az elmúlt napokban több tucat, frissen regisztrált, lopott képes felhasználó, úgynevezett kamuprofil tűnt fel a facebookos felületeken. A szálak meglepő helyre vezetnek.

Tucatnyi frissen létrehozott profil jelent meg az egyik váci közéleti csoportban az elmúlt pár napban. Az egyik kommentelő vette észre pár napja egy megosztás alatt, hogy a három, a poszt tartalmával különösen egyetértő tag mind az előző nap lett regisztrálva és rögtön tagja is lett a 23 ezer főt számláló csoportnak. Egy másik poszt alatt is hasonlóan szemfüles volt az egyik kommentelő, aki képkereső alkalmazással viszonylag gyorsan meg is találta, hogy az álnéven működő profilok honnan szerezték vagy lopták a fő képüket.

Kevés adat – sok kapcsolódási pont

Ezután kezdtük el jobban megnézni, hogy milyen kapcsolati háló van az újonnan létrehozott hamis profilok mögött. Az ismerőslistát böngészve szembetűnő volt, hogy a január 20. környékén létrehozott profiloknak már félszáz feletti ismerőse is lehetett, míg volt olyan, amelynél alig több mint egy tucatnyi ismerős volt fellelhető. Ez önmagában még csak annyit jelent, hogy valaki vagy valakik tudatosan építenek fel több olyan profilt, amelyhez nem tartozik személyazonosság. Arra, hogy itt nem partizánakcióról, hanem egy magasabb szintű, szervezett műveletről van szó, pár eléggé nyilvánvaló dolog alapján lehetett rájönni.

Az ismerőslistán az volt az első szembetűnő dolog, hogy a kamuprofilok egymást szinte azonnal ismerősnek jelölték, a nem létező emberek között szoros kapcsolati háló alakult ki. Mennyire életszerű, hogy egy több tucat emberből álló, Facebook-tagadó társaság tagjai egyszerre gondolják meg magukat, hogy aztán lopott képekkel egyszerre regisztráljanak kommentelgetni bizonyos tartalmak alá? Szerencsére a létrehozók pár komolyabb, régebb óta építhetett kamuprofillal ellentétben nem rejtették el az ismerősök láthatóságát. Még mielőtt elárulnánk, hogy mi volt az ismerőslista másik furcsasága, érdemes megnézni, hogy milyen jellegű kommenteket írtak a kamuprofilok.

Az egyik átlagos kamuprofil érdeklődési köre.

A politika zsoldjában

Az új „emberek” kivétel nélkül olyan posztokhoz írtak véleményt, amelyek helyi politikáról szóltak. Kiemelkednek ezek közül a Rétvári Bencéhez kötődő Vác Online posztjai, ahol nagyon nagy arányban kerültek elő az elmúlt pár napban a kamuprofilok. A kommentek kivétel nélkül -keményebben, vagy puhábban- a kormánypárti képviselő politikai ellenfelei ellen irányulnak. Gyakran nem csak a „célpontot”, hanem a vele egy oldalon álló kommentelőket is alpári stílusban sértegetik. Többségében a kommentek fele származik kamugyanús profiloktól. Van olyan poszt is a Hellodunakanyar Kft. által kiadott portál Facebook-oldalán, ahol a kamuprofilok egymással beszélgetnek, valódi profil nem is szól hozzá.

Egymással is jól elvannak.

Igencsak megszigorodott a profilkészítés a Facebookon azóta, hogy 2010-ben robbanásszerűen elterjedt Magyarországon. Ma már gyakorlatilag minden egyes profil létrehozásához új telefonszámra van szükség, azaz minden egyes kamuprofilhoz új sim-kártya és valószínűleg új telefon is dukál. Az elég valószínűtlen, hogy szinte minden friss regisztrált ugyanazokat az embereket ismeri és jelöli be elsőként.

Beszédes a kamuprofilok kedvelési listája is

A megnézett kamuprofiloknak több igazi ismerősük is volt, ami azzal magyarázható, hogy rendkívül gyakori neveket használtak. Nagyon sok volt közülük közismerten kormánypárti szimpatizáns – így került gyakori ismertségbe kamuprofilokkal csörög fideszes polgármestere, Pető Csilla önkormányzati képviselő vagy egy közepesen ismert előadóművész. De két biztos kapcsolódási pontja mindegyik részletesebben vizsgált internetes „újszülöttnek” volt a létező emberekkel:

Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke és

Zámbó Emese, a Vác Online kiadójának tulajdonosa, Rétvári Bence munkatársa

Ők ketten voltak azok, akik valamennyi leellenőrzött kamuprofilnak az ismerőseiként tűntek fel a Facebook rendszerében.

Növekvő fideszes nyomulás az online térben

Azt a nyilvános cégadatok alapján lehet tudni, hogy Zámbó a Hellodunakanyar Kft. egyszemélyes tulajdonosa, és egy Váci Hírnök írás alapján azt is ismert, hogy hivatalos EMMI-s emailcíme van, ez pedig csak azoknak jár, akik a minisztériumban dolgoznak.

A fidelitasos Szabó Csaba korábban számtalan olyan videót tett közzé, amelyen épp Rétvári Bence politikai ellenfeleit próbálja meg lejáratni. A rajongás fokát jól jelzi, hogy a váci forraltborfőző versenyen is Rétvári-csapat néven indultak társával úgy, hogy a képviselő nem is volt benne a csapatban.

Zámbó Emese, Rétvári Bence és Szabó Csaba

A kamuprofilok tömeges létrehozása a rendelkezésre álló adatok alapján tehát egy konkrét politikai blokkhoz köthető. Indítékuk lenne rá, hiszen egy ilyen trollkommandó kifejezetten jól jöhet a kormánypárti bázisnak a Dunakanyarban, a Galgamentén és az Ipolymentén. Akár már négy-öt kamuprofil is elterelhet más irányba egy, a kormánypártok számára kellemetlen beszélgetést, de a szunnyadó szimpatizánsokat is aktiválhatja. Vagy, mint azt a fenti példa mutatja, be is indíthat egy diskurzust, ha egy, a párt által fontosnak tartott téma hidegen hagyja a választókat.

Ráadásul a Pest megye 4-es számú választókörzetében induló Rétvári Bence presztízsét megtépázta a papírzacskós korrupciós botrányban, a Völner-ügyben való érintettsége – így jól jöhet számára egy kis extra támogatás az online térben.

Az csak az adott oldalak adminisztrátorain múlik, hogy a politikai megrendelésre készült portálok mögött megbúvó emberek szétzilálhatják-e a közösség eddig megszokott, normális diskurzusát. A legnagyobb váci csoportban hagyják elszabadulni a fizetett trollokat, hogy aztán mindenki inkább megtartsa magának azt a véleményt, ami nem egyezik a Vác Online nézőpontjával.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után két olyan visszajelzést is kaptunk olvasóinktól, hogy az egyik hely közismert kormánypárti szereplőt nemrég látták SIM-kártyákat vásárolni a váci Tescóban. Amint válaszol kérdéseinkre, megírjuk.