Súlyos jogszabálysértést állapított meg az a 2020-as vizsgálat, amely a 2019 előtti két önkormányzati ciklus felügyelő bizottsági tagságához kötődő kifizetéseket vizsgálta – írja oldalán a váci önkormányzat.

A jelenleg is képviselő (akkori alpolgármester) Mokánszky Zoltán, valamint egy volt Fidesz-KDNP-s képviselő, Balkovics Péter milliókat vett fel felügyelőbizottsági tisztségei után annak ellenére, hogy a törvények alapján egyszerre csak egy bizottságból kaphattak volna tiszteletdíjat.

A bukott alpolgármester egy erzsébetvárosi önkormányzati cégnél is felvette a felügyelő bizottsági tiszteletdíját ugyanakkor, amikor a Váci Városfejlesztő Kft-nél is – utóbbi helyről 2,3 milliót tett zsebre jogtalanul. Társa, Balkovics Péter két helyi önkormányzati cégtől is felvett felügyelő bizottsági tagságért járó tiszteletdíjat egyidőben – ez 14 millió forintjába került a városnak.

Az önkormányzat még 2020-ban határozatban szólította fel Rétvári embereit a felvett pénzek és azok közterheinek visszafizetésére, de egyikük sem fizetett vissza egy forintot sem. Rétvári Bence sem szólalt meg az ügyben. Mokánszky képviselő esetében ebben a ciklusban elévülés miatt már nem járhatott volna sikerrel a jogi út, itt az önkéntes teljesítés maradt, de a képviselő nem fizetett vissza semmit.

Balkovics Péter sem fizetett volna, de az egyik városi cég beperelte. Ezzel párhuzamosan a város másik cége, a Vác Piac Kft. is felszólította a volt képviselőt a még el nem évült 1,6 milliós tartozásának rendezésére. Ezen összeg visszafizetésére Balkovics részletekben történő teljesítést kért, de a volt képviselő a megállapodást nem tartotta be.