A gyanú: hivatali visszaélés a hölgyismerős érdekében

Bűnügyi nyilvántartásba vették Mokánszky Zoltánt, miután gyanúsítottként hallgatták ki a váci rendőrségen – értesült a Vác és Környéke. A 2010-2019 közötti Fidesz-KDNP-s alpolgármester egy hivatali visszaélés miatt elrendelt üggyel összefüggésben járhatott a kapitányságon. Fentieket megkeresésünkre nem cáfolta az érintett sem, aki jelenleg is a képviselő-testület tagja.

Azt korábban maga az önkormányzat közölte, hogy feljelentést tettek egy visszaélésgyanús eset miatt, amely az előző vezetéshez és Mokánszky Zoltánhoz köthető. A cél az volt, hogy tisztázza a rendőrség: történt-e törvénysértés akkor, amikor Mokánszky Zoltán alpolgármester közvetlenül az önkormányzati választás előtt, 2019. október 1-i hatállyal – a polgármester nevében és helyette eljárva – arra utasította a gazdasági vezetőhelyettest, hogy az egyik intézményvezetőnő havi illetményét 100 ezer forinttal emelje meg. Városházi pletykák alapján a hölgy kedvezményezett Mokánszkyhoz igen közel állt.

Csakhogy ehhez az utasításhoz Mokánszky Zoltánnak se felhatalmazása, se aláírási joga, de még megfelelő pecsétje se volt, és ezzel milliós kárt okozott a városi költségvetésnek – ezt derítette ki a hivatal ellenőrzési osztálya által lefolytatott vizsgálat.

A rabosítás előtti pillanatok: Mokánszky a sztárügyvédjével megy a váci rendőrség épületébe.

.

Gyanúsítotti kihallgatás: pipa

A rendőrség megkeresésünkre azt írta, hogy az üggyel kapcsolatos nyomozást folytató Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárásban egy főt hivatali visszaélés bűntettével gyanúsított meg – ebből következően kihallgatása megtörtént.

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy a rabosításról – azaz a bűnügyi nyilvántartási rendszerbe (büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásába) vétel jogszabályi kötelezettségről – „az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 22. § (1) bekezdése rendelkezik.”

A nyomozás szempontjából nem mellékes az a tény sem, hogy az új kormányban a rendőrséget irányító belügyminiszter elsőszámú helyettese Rétvári Bence lett. Mokánszky rendőrségi ügye pont ehhez a minisztériumhoz tartozik.

A Fidesz hatalomgyakorlásától nem idegen egy-egy eljárásba való „belenyúlás”, ahogy ez korábban Orbán Viktor miniszterelnök Vácot is megkárosító veje esetében is megtörtént.