Célzott HÉSZ-módosítási kérelemmel kapcsolatos döntést szavazott meg az Összefogás Vácért frakciója a Duna-parti vendéglátó egységek teraszaival összefüggésben. Az előterjesztés azt vizsgálná, hogy a Lujza és Koriander mellett még másik három Duna-parti vendéglátóhely által kezdeményezett módosítási kérelemnek helyt adjanak-e szakmai szempontok alapján, a vizsgálat eredményeképp pedig arról dönthetnek, hogy módosítsák-e a teraszokra vonatkozó építési szabályzatot. 

Mint ismert, a polgármester lánya és egyik fia jogszabályellenesen építtetett teraszt a Lujza és Koriander nevű vendéglátóegységéhez, ezzel kapcsolatban pedig hatósági vizsgálat is folyt. A Vác Online összefoglalója alapján az építményt több mint két évvel ezelőtt emelték fel úgy, hogy a Helyi Építési Szabályzat tiltotta a Duna-parti sétányon a hasonló építkezéseket. A helyzetre az építési hatóság is felhívta a figyelmet, de Vác önkormányzata ahelyett, hogy bontásra szólított volna fel, inkább megváltoztatná a szabályozást. Az ügyben az építési hatóság is kimondta, hogy szabályszegés történt. A most megszavazott, HÉSZ-módosítással kapcsolatos előterjesztés gyakorlatilag azt alapozza meg, hogy a váci képviselő-testület utólag legalizálja az illegálisan felhúzott építményt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Matkovich Ilonáék a testületen keresztül támogatnák Matkovich gyermekeinek vállalkozását. 

Merthogy a másik három kérelmező egyéb okok miatt akkor sem tudna teraszt építeni, hogy ha a HÉSZ a polgármester gyermekei érdekeihez igazodva módosulna. A kérelmezők nagy része például saját területen nem tud már teraszt építeni, közterületen pedig a HÉSZ-módosítás után sem lenne lehetséges. A Lujza és Koriander viszont telken belül építette meg illegálisan a teraszt. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag kamu kérelmekkel próbálják meg előnybe hozni a polgármester lányának vállalkozását. Amennyiben a városházi szakemberek helyt adnak a kérelemnek, a kérdés már csak az lesz, hogy az Összefogás-frakció tagjai csak a Fidesznél ítélik el a családtagok hatalom általi gazdagítását, vagy akkor már nincsen vele bajuk, hogy ha ők is jól járnak vele.