Kinek mit intézett a kormánya…

.

Minisztériumi források alapján a kormányzat nemcsak a magyar embereket, hanem saját dolgozóit is kizsigereli az általa előidézett válságra hivatkozva. Minisztériumi alkalmazottak állították, hogy az egész éves szabadságukat kiíratták az egyik kabinetben, így mindössze pár nap maradt az egy hónapnyi szabadságból, amelyet saját maguknak határozhatnak meg.

Eközben a váci önkormányzat oldalán megjelent hír alapján a város kiterjesztette a szociális hálóját a kormányzati rezsiválság miatt bajba jutottakra, és emellett saját dolgozóinak is képzési lehetőséget biztosít. Nyilván, Szabó Csaba Fidelitas-elnök – akinek annyi köze van a versenyszférához, mint Balaton szeletben a hullám – jöhet majd, és elmondhatja, hogy „Matkovicsék síbolnak meg saját magukra költenek”. Csakhogy egy képzés legfeljebb azoknak tűnhet pénzkidobásnak, akik ilyen kurzusok helyett inkább brüsszeli luxusvacsorán vettek részt közpénzből.

Merthogy Szabó és csapata állíthat bármit, az az egy biztos: a Fördős-éra alatt, azaz a fideszes városvezetés 9 évében csődközelben bukdácsolt a városi költségvetés. Mondhatnak az alkalmatlan, áremelő, de leginkább leszerepelt váci politikusok bármit, minden hibája ellenére a jelenlegi városvezetés helyretette Vác gazdálkodását és a kormányzati megszorítások, a milliárdos elvonások, valamint az áremelkedések ellenére is stabil lábakon áll a város költségvetése. Ideje lenne a helyi kormánypártiaknak is lassan továbbképezni magukat. Elsőként azt nézhetnék meg, hogy mi történik akkor, amikor nem lopják szét – ahogy azt ők korábban tették – egy város éves költségvetését.