Vagyonnyilatkozatát sem adta le a jogszabályban előírt határidőre

Nem tudott 30 nap alatt végezni egy 30 perces munkával a gödi polgármester – félbeszakadt az ülés „Néhány perc” után szünetet kellett tartani a gödi testületi ülésen, mert a Fidesz által támogatott polgármester nem adta le a vagyonnyilatkozatát. A dokumentumot Kammerer Zoltán megválasztása után 30 napig adhatta volna le, de mivel nem tette, a szabályok szerint nem gyakorolhatta volna jogköreit. A kínos csendet követően végül szünetet rendelt el az álcivil politikus azon az ülésen, ahol a kormánypártiak támogatásával több pontot is szűkítették a testület demokratikus működését. Majd mikor végre elkészült, „… elnézést, picit elcsúsztam, köszönöm a türelmet” – mondta Kammerer a Telex beszámolója alapján.

Elmenekült az atv.hu-nak adott interjúról Kammerer Zoltán, aki nem akart válaszolni a Samsung-gyárral kapcsolatban feltett kérdésekre. A függetlennek hazudott, de megválasztását egy egész fideszes kommunikációs hadjárattal támogatott exkajakos a gödi testületi üléseknek helyet adó hivatali helyiségben hagyta faképnél vendégét, az interjút készítő hölgyet. A frissen megválasztott polgármestert a Fidesz támogatta, és a momentumos Balogh Csabát váltotta a város élén. Balogh korábban többek közt arra hivatkozva mondott le, hogy a kormányzat ellehetetleníti a gödiek életét megkeserítő dél-koreai multi ellenőrzését.

A frissen megválasztott polgármester négy percen át bírta a kérdéseket, majd, amikor a riporter újra feltette a kérdést, hogy a gödiek vagy a Samsung pártján áll, Kammerer az alábbi választ adta:

– „Semleges tudok lenni ezügyben”

– „Semlegesnek lehet lenni egy akkumulátorgyár kérdésében?”

– érkezett a viszontválasz, mire Kammerer felállt, és kikérte magának a kérdést:

„Tényleg hagyjuk ezt már… Figyelj, tudom, hogy miről van szó. Ez a véleményem, ne haragudjon, hogy a gyár itt van, és nem jönni fog”

Jól mutatja ez az egész közjáték, hogy milyen képviseletre lehet számítani a fideszesektől, vagy azoktól a fideszesektől, akiknek ciki a Szájer-csapat színeiben indulni. Csak a nagytőke és a pártérdek, a helyiek meg úgy le vannak ejtve, ahogy vannak. Nem lenne meglepő, hogyha a váci Fidesz, azaz a Szádoczki-féle Fördős-utánpótlás banda – mely csakis a városkasszára ácsingózik – függetlenként indulna a jövő júniusi önkormányzati választáson, mondjuk például a Váci Polgári Fórum színeiben.