„A váci lakosság alig várja, hogy a Samsung-gyár végre a városba vezesse a napi 10 ezer köbméternyi ipari szennyvizét. A csütörtöki, jó hangulatú lakossági fórumon minden érdeklődő megnyugtató választ kaphatott, így a beruházást már csak a mocskos libsik akadályozhatják meg.” Valahogy így hangzana Rétvári viccoldalának a beszámolója a Samsung-szennyvíz Vácra vezetése miatt tartott lakossági fórumról. A valóság természetesen távol áll ettől, hiszen a fórumon a beruházásban érintettek többször ellentmondásosan nyilatkoztak és nem tudtak megnyugtató válaszokat adni a feltett kérdésekre.
A lakossági fórumot azért hívták össze, mert a gödi Samsung-üzem terjeszkedése miatt bővíteni kell a váci szennyvízüzemet. Ide vezetnék ugyanis a napi 10 ezer köbméter ipari szennyvizet a gyárból. Csakhogy hiába kapott hathatós kormánynyomásra zöld utat a beruházás, építési engedélyt nem kaphat a projekt addig, ameddig az önkormányzat nem módosít a területet érintő építési szabályozásán (HÉSZ). A váci vezetés korábban élesen ellenezte a beruházás körüli titkolózást. Ugyanakkor a kialakult helyzet miatt a külföldi multi és az állami tulajdonú DMRV kénytelen egyeztetni a lakossággal.
Ennek megfelelően a fórumon a városvezetés, Vác főépítésze és környezetvédelmi referense mellett a DMRV, a Samsung, továbbá a beruházás tervezett kivitelezője, a Mészáros és Mészáros Kft. is képviseltette magát. Távol maradt viszont Rétvári Bence. A térség országgyűlési képviselőjét Pető Csilla, a váci képviselő-testület fideszes tagja „helyettesítette” – akinek a közössége egyébként támogatja a számos kockázatot rejtő bővítést.
Minden szép és minden jó, de akkor miért nem használják ők?
A fórum kötelező köreinek (értsd: Samsung+DMRV = minden rendben, nincs itt semmi látnivaló), lefutása után kérdezhettek a közönség soraiban ülők. A DMRV vezetője az egyik kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy minden veszélyhelyzetre készült terv, legvégső esetben pedig a gyárat is le lehet állítani. Arra viszont egy másik résztvevő hívta fel a figyelmét, hogy
Az érintetteket arról is kérdezte az egyik városvezető, hogy ha annyira veszélytelen a tisztított szennyvíz, akkor azt miért nem a telepen belül használja fel újra a Samsung. Logikus megoldás lehetne, de az illetékesek ezzel kapcsolatban nem tudtak érdemi választ adni. Pedig egy korábbi válaszukban azt állították, hogy a gyár belső rendszerében előtisztított (szerintük „uszodatisztaságú”) vizet is bele lehetne már engedni a Dunába.
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat – kivéve, ha koreai multi vagy
Teljesen érthető a kormány és a környezetszennyező multi szimbiózisa, hiszen így tízmilliárdos megrendelés jut a miniszterelnök exgázszerelő jóbarátjának, emellett az általa fizetett adóból hoztak létre több fideszes propagandaoldalt – például a 0627.hu-t is, amely egyértelműen Rétvári Bence politikai céljainak szolgálatára jött létre.
Ennek ellenére is különös volt, hogy a magát nemzetinek valló kormánypártok képviseletével megbízott Pető Csillának az arcizma sem rendült, amikor a Samsung-gyár képviselője arról beszélt:azért nem adják ki a szennyvízzel kapcsolatos mérési adatokat, mert Dél-Koreában ennek más kultúrája van és ezért félnek a felsővezetők – a gyárban tapasztalt üzemzavarokkal, szennyezésekkel kapcsolatos hírek alapján joggal. Csakhogy ez pont annak a kormánynak nem jelenthetne semmiféle indokot, amely pár éve olyan plakátokkal szórta tele az országot, amin az állt, hogy:
„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”
A fórumon számos kérdésre nem sikerült megnyugtató választ adnia az érintetteknek. Pető Csilla például egy kérdésre sem válaszolt, ami jól jelezte, hogy mennyire felkészületlen a témával kapcsolatban annak ellenére, hogy váci képviselő. Pető Csilla Rétvári nevében eljárva írásos válaszokat ígért…
Egy biztos: az építkezés addig nem indulhat el, ameddig az önkormányzat nem dönt a HÉSZ módosításáról az érintett területen. Innentől kezdve rajtuk – a testületi tagokon – múlik, hogy kiszolgálják a Fidesz és a koreai multik érdekét, vagy a váciakat képviselve kiharcolják a településnek járó garanciákat és kompenzációkat azoktól, akiknél az elért extraprofit miatt amúgyis milliárdok állnak rendelkezésre.