A pálya állapota kiváló, mi lehetett a lemondás oka? A Vác Város Labdarúgó Sportegyesület (VVLSE) arra hivatkozva mondta le a szombaton, hazai pályán lejátszandó Gödöllő elleni bajnoki mérkőzését, hogy meg akarja óvni a stadion pályájának állapotát.
A vac.hu-nak azonban a Váci Sport Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán arról beszélt, hogy a nemrég felújított, alácsövezett pálya állapota kiváló, semmi akadálya nem lett volna a találkozó megtartásának. „A pályán ebben az évben megtörtént a kapuk előtti gyep cseréje és az egész terület felülvetése. Ezen kívül rendszeresen vágjuk a füvet is” – nyilatkozta.
Ezek után egyértelmű, hogy az új vezetés egy jó nagy kamuval kezdte a helyi ténykedését. A valódi okok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Úgy tudjuk, a probléma valódi oka az lehet, hogy a VVLSE új, budapesti vezetője érkezése után több embert elküldött, a váci fiatalok helyére pedig balassagyarmati játékosokat hozott.
Azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon a friss elnök miből fizetné a profikat? Csak nem ő is úgy gondolkodik, mint elődje, Pető Tibor, aki a bánki csapat stadionhasználatát állta volna a váci gyerekek tagdíjából? A városban terjedő hírek szerint a váci fiatalok kiálltak a kirúgott edzőjükért és önmagukért. Mivel az új profik még aligha voltak leigazolva, nem volt csapatnyi játékos, akik pályára léptek volna.
(Archív képünkön: tavaly ilyenkor még az NB III-ban pattogott a labda a váci stadion gyepén. Ma már új elnök, új edzők és új játékosok vannak – a megyei bajnokságban. „Csupán” csapat és meccs nincs… Na, meg felelős.)