Hiába kampányoltak, a szakrendelővel együtt ezek sem készülnek el

.

Nem lesz felújítva a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonal, valamint a Vác-Budapest vonal jelentős része sem – írja a Telex minisztériumi dokumentumokra hivatkozva. Azt már Ferjancsics László váci alpolgármester szúrta ki, hogy Rétváriék a vonalfelújításokon kívül lefújtak váci kerékpáros fejlesztéseket és a nagy kapacitású P+R parkolók építését is, melyek az alsóvárosi megállóhelynél, illetve a nagyállomásnál lettek volna.

A fejlesztéseket leállító dokumentumok valódiságát a lapnak nem tagadta az Építési és Beruházási Minisztérium vezetője. Lázár János számos más projektet is leállíttatott, de az olyan presztízsberuházások, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal úgy tűnik, hogy mehet tovább. „Érthető”, hiszen azt a miniszterelnök jóbarátja, Mészáros Lőrinc építi csaknem 1 000 000 000 000, azaz csaknem ezermilliárd forintért.

Bővebb indoklása nincs a döntésnek, de senki nem lepődne meg azon, ha ezt is a háborúra, Brüsszelre, Gyurcsányra, Sorosra, vagy a gyíkemberekre fognák. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője hallgat a döntésről, pedig kampánya során többször elhangzott a felújításra vonatkozó ígéret.

Rétvári itt éppen a korrupciós botrányba keveredett igazságügyi miniszterrel oszt rétest. Varga Judit minisztériumában kenőpénzért szolgálták ki a végrehajtók kívánalmait.

.

Vác és környéke: az ígéretek és a rétes földje

.

Rétvári Bence belügyminiszterhelyettesként felel az ország két legrosszabb helyzetben levő területéért, az oktatásért és az egészségügyért. Ő Vác és környékének az országgyűlési képviselője, aki ígérgetésből és rétesosztásból viszont sokkal jobb annál, amikor valami olyat kell elintézni, amely érinti az itt élők mindennapjait.

Rétvári volt az a politikus, aki már a 2018-as megválasztása előtt új rendelőintézetet ígért Vácnak, de ebből sem valósult meg semmi öt év alatt. Az őrbottyáni iskola felújítása is csak ígéret volt, a tanulók továbbra is konténerekben kénytelenek végigülni az óráikat, ahogy a váci Duna-híd is csak egy nagy kamu volt. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a közpénz százmilliókkal kitömött, luxuséletet élő fideszes propagandistái a váci városvezetésre próbálják rákenni azt, hogy főnöküknek csak az ígérgetés és a rétesosztás megy, a környékbeliek képviseletére viszont alkalmatlan a csapatával együtt.