Már „a Zuckerberg” helyett is a polgármester a hibás
Tájékozatlan vagy hazudozó újságíró képes szemrebbenés nélkül olyan valótlanságokat összehordani, mint a Fidesz-tulajdonban álló Vác Online. Most ismét a 2019 előtti, kormánypárti városvezetés által bevezetett úgynevezett „szájzár-rendelet” miatt támadta a város vezetését Szabó Csaba Fidelitas-elnök többszörös pervesztes lapja.
A cikk szerzője azt sejteti, hogy egyenesen Matkovich Ilona miatt lett letiltva a Fidesz-Vác oldala, nem pedig az ott terjesztett, a Facebook közösségi alapelveibe ütköző publikálásaik miatt. Arról korábban írtunk, hogy mekkora hisztit csapott emiatt a váci kormánypártot vezető énekes/táncos Szádoczki Imre. Ő is a polgármestert okolta a tiltásért, akinek pont annyi beleszólása van a Facebook működésébe, mint abba, hogy a Fidesz már megítélt milliárdokat tart vissza/vett el Váctól.
El lehet képzelni ezeket a magukat újságírónak nevező fideszeseket, amint Matkovichot okolják azért, mert:
megromlott a tej a hűtőben,
lekésték a vonatot,
pereket vesztenek, mert hazudoznak,
vagy épp elviszi a bank a házukat, ha nem törlesztik a hitelt.
Nagy valószínűséggel a cikk szerzője tényleg olyan alapvető dolgokkal nincs tisztában, hogy miként működik az internet. Annak, hogy igaza van, kevesebb a valószínűsége, mint a lottóötösnek. Ha mégis így lenne, ezúton kérjük a polgármestert, hogy tiltsa már be a közpénzből működő hazugsággyárakat is. A propagandisták gerinctelen hazudozása senkit sem zavar, ha otthon a négy fal között csinálják. Viszont most éppen azért hazudoznak, hogy 2024-ben ismét százmilliókkal tömködhessék saját és haverjaik zsebét a váci városkasszából, miközben arról álmodozhatnak: milyen jó is lenne az önkormányzati lakásokat újra „kúrólaknak” használni.