A fidesz propagandistája már megint hülyét csinált magából

Ismét helyretették a Fidesz okoskodó propagandistáját – ezúttal a saját városát egy kormánypárti szabálytalanság miatt feljelentő, majd a büntetésnek örvendező Szabó Csabát próbálta védeni. Hujbert István, a Vác Online főszerkesztője a fideszes propagandaoldalon kelt ki a Váci Hírnök újságírója ellen.

Hujbert ugyanis azt kifogásolta, hogy az újságíró nem írta oda véleményéhez a nem létező városházi sajtós titulusát. Csakhogy, aki valamennyire is jártas a váci közéletben az tudhatja, hogy pont a nagymarosi álhírgyáros a kormánypárti Rétvári Bence kitartottja. Nagymarosi lakcímére és hozzá köthetően is több tízmillió forintnyi közpénz landolt közvetlenül, vagy közvetett módon, a Fidesz jóvoltából.

Utóbbit jól mutatja, hogy Hujbert címére van bejegyezve a Hellodunakanyar Kft., amely a Vác Online-t is kiadja, de amelyet Zámbó Emese tulajdonol – ő Rétvári Bence jobbkeze, korábbi minisztériumi munkatársa. A cég a propaganda terjesztésén kívül rendezvényeket szervez busás haszonnal, ezeket a rendezvényeket pedig az állam tízmilliókkal támogatja.

Erre emlékeztette a fideszes végrehajtót az újságíró is, aki fricskaként megemlítette, hogy Hujbertnek papírja is van arról, hogy cikk helyett véleményeket ír. Amennyiben Hujbert komolyan gondolja a kommentek utáni titulusírás szükségességét, úgy csak javasolni tudjuk, hogy cikkei alá az olvasók eligazítása érdekében legalább annyit írjon oda, hogy

Rétvári kitartott csicskája