Az országos média is átvette a Vác és Környéke értesülését, miszerint nyomozás zajlik egy olyan ügyben, amikor egy tankerületi vezető szívességeket kért azért cserébe, hogy vállalkozók az általa felügyelt tankerületnél dolgozhassanak.
A Magyar Narancsnak erősítette meg a rendőrség és az ügyészség azt az információt, hogy valóban nyomoznak egy olyan tankervezető ellen, aki a többi között az iskolagyümölcs résztvevőjétől 700 kiló pálinkának való gyümölcsöt kért.
Megszólaltatták Verebélyi Ákost, a váci tankerület vezetőjét, aki a rendőrséghez irányította a lap munkatársát. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki tett feljelentést az ügyben, a hatóságok azt sem közölték, hogy ki az érintett – az azonban biztos, hogy egyelőre még nem történt gyanúsítotti kihallgatás az ügyben.