Az önkormányzat százmilliós ajánlatot kapott, Szabó Csaba érdekeltsége duplájáért csinálta

.

Nem lehet véletlen a váci Fidelitas elnökének hónapok óta tartó titkolózása azzal kapcsolatban, hogy mire költötte el az alapítványának juttatott 200 milliós állami támogatást. Korábbi nyilatkozatai alapján a pénz a fideszes vezetés idején Vác határában keletkezett szemétdomb felszámolására ment el.

Csakhogy a Váci Hírnök májusi számából kiderült: ugyanerre a munkára Vác Város Önkormányzata nettó 70 millió forintos árajánlatot kapott, ami bruttósítva is kevesebb, mint 100 millió forint. Azaz a fele annak, amennyiért az ifjú fideszes elvégezte.

Rejtély, hogy mi alapján döntött arról a kormányzat, hogy nem támogatja a hulladéksziget felszámolását célzó városi kezdeményezést. Egy biztos: milliárdos nagyságrendű elvonásokkal akadályozták az önkormányzat munkáját a koronavírusra hivatkozva, hogy aztán bő másfél évvel később – talán a váciaktól elvett pénzből – elvégeztessék Rétvári Bence egyik emberével.

A bőkezű állami támogatás után rövid időn belül háromszor is járt külföldön Szabó Csaba, majd megvette a Vác Online – közvetetten közpénzből élő – kiadóját, az 50 milliós forgalmú Hellodunakanyar Kft.-t. Mivel a fideszes politikus eddig nem válaszolt kérdéseinkre, így nem tudni, hogy pontosan miként hasznosította az adófizetők pénzét ebben az erősen mutyiszagú ügyben.

Oldalunk éppen ezért közérdekű adatigényléssel fordul mind Szabó alapítványa, mind az élelmiszerár-emelő kormány, mind a váci önkormányzat felé, hogy kiderüljön, mire is ment el pontosan a váciaktól erővel elvett pénz a fideszeseken keresztül.