Máris visszahívták a Petőt váltó klubelnököt, de a százmilliókkal nem számoltak el
Pár napja egy Facebook bejegyzés formájában jelentette be a Vác VLSE, hogy megvonták bizalmukat és visszahívták tisztségéből dr. Ónodi-Szabó Ádámot. A Váci Napló írása szerint a közgyűlést azért kellett összehívni, mert az elmúlt hetekben olyan szerződések kerültek megkötésre az önkormányzati támogatást zsebre tevő, Pető Tibort váltó elnök részéről, amelyek jogszerűsége és fedezete egyaránt kérdéses.
A lap arra emlékeztet: szeptember 7-én mondott le a Vác VLSE elnöki tisztéről Pető Tibor. A korábbi alpolgármester 9 év után távozott a pozíciójából, utódjául pedig dr. Ónodi-Szabó Ádámot választotta meg az elnökség. Első nagyobb volumenű döntése értelmében pedig az új vezető leváltotta Szalai Attila vezetőedzőt és visszahívta a csapat élére Nagy Tibort, aki hat új játékost is magával hozott volna előző klubjától.
A bejegyzésben arról tájékoztat az egyesület elnöksége, hogy a hétvégén az újonnan megválasztott elnöknek a közgyűlés előtt újra be kellett számolnia terveiről és magyarázatot kellett adnia eddigi döntéseire. A közlemény szerint azonban mindezeknek a finanszírozására, valamint az általa már megkötött szerződésekre fedezetet a Vác VLSE részére hitelt érdemlően nem tudott bemutatni. (Pont, mint elődje, amikor közpénz százmilliókkal kellett volna elszámolnia…)
Dr. Ónodi-Szabó Ádám elismerte, hogy ezen szerződések teljesítésére az egyesületnek valóban nincsen fedezete, a játékosokkal kötött szerződések jogszerűtlenségét nem vitatta, arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy azok már felbontásra kerültek.
De ez már nem tudta őt kimenteni a szorult helyzetéből. A közgyűlés az elmúlt hetek átgondolatlan döntései miatt kialakult szituációra való tekintettel 9 igen, egy nem szavazat mellett dr. Ónodi-Szabó Ádámtól megvonta a bizalmat, visszahívta tisztségéből és felszólította, hogy az általa kötött valamennyi munkaszerződés felmondásában járjon el. A közgyűlés vállalta, hogy 30 napon belül dönt az új elnök személyéről, aki várhatóan Pető Tibor embere lesz.