Amikor kiderült, még ő volt felháborodva

.

Mind a négy váci fideszes önkormányzati képviselő valótlan tartalmú, vagy részben hamis vagyonnyilatkozatot adott le – erről számoltunk be egy évvel ezelőtt. Rétvári Bence helyi emberei céget és ingatlanokat tagadtak le, valótlan dátumot és ingatlanszerzési formát írtak le, egyikük a bruttó jövedelmét is titkolta, amelynek közreadása pedig előírás.

Az egyik legdurvább bevallási manipulációt az a Pető Csilla mutatta be, aki arról is elhíresült, hogy pont a saját háza közelében levő közpark fejlesztését intézte volna képviselőként. A fideszes Pető egy több, mint ezer négyzetméteres belterületi beépített területet „felejtett el” bevallani vagyonnyilatkozatában. De Pető Csilla hamis adatot is közölt: egy évvel ezelőtti állításával ellentétben a földhivatali papírok rögzítették, hogy az általa leírt ingatlanszerzési módok – egy 115 m2-es házra – nem teljesen igazak.

Miután tavaly tavasszal vagyonnyilatkozati eljárás indult ellene, ahelyett, hogy elnézést kért volna, még neki állt feljebb. Közösségi oldalán arról papolt, hogy „hazugságokkal teli, miszerint a vagyonnyilatkozatomban nem tüntettem fel – vallottam be” egy 1.000 négyzetméteres telket. Azt is írta, hogy neki nincs mit „takargatni”.

Aztán kiderült az igazság, a megindított eljárás hatására új vagyonnyilatkozatot volt kénytelen tenni Pető Csilla. Ebbe már beírta a korábbi vagyonnyilatkozatában eltitkolt területet. Ugyanígy új adatokat adott meg a háza tulajdonrészének megszerzési módjaira is, vagyis kiderült, hogy

korábban hamis adatokat közölt.

Pető a vagyonnyilatkozatának valóságtartalmát megkérdőjelező írások után márciusban közösségi oldalán közölte, hogy „megfogom tenni a szükséges lépéseket, annak érdekében, hogy a valótlan állítások minél előbb korrigálásra kerüljenek!”

Ha ezen azt értette, hogy a valótlan vagyonnyilatkozata helyett újat ad le, akkor az teljesült – bevallva ezzel korábbi valótlan közlését. Ha valamiféle jogi elégtételre célzott, annak semmi nyoma nem található a sajtóban.