„Váci nácikról” hadovált a Vác Online – a fal adta nekik a másikat

.

Ezúttal a Mazsihisz-t, az egyetlen nagyobb és hiteles zsidó szervezetet próbálta meg támadni a Rétvári Bence érdekkörébe tartozó Vác Online az egyik, Vácon a héten nyíló zsidó témájú kiállítás kapcsán. A helyi Fidelitas-elnök tulajdonában álló, váci emberek gyalázására szakosodott szennyoldal ismét váci nácikról hadovált online hasábjain, ezzel próbálva hitelteleníteni a városi eseményt. A közpénzen élősködő oldal Radnóti Zoltán főrabbit is belekeverte agymenésébe, olyan stílusban, amely a közparki fetrengőktől hallható, miután kiturkálták a visszaváltható üvegeket a kukákból, majd beváltották azt egy kétliteres kannásborra.

Azt nem tudni, hogy a Mazsihisz hitéleti vezetőjének kommentjét nem törölték-e a Fördős-éra visszahozásán dolgozó, a feltöltött városkasszára ácsingózó fideszesek, mindenesetre Radnóti Zoltán tételesen cáfolta a többszörös pervesztes csapat hazudozását.

Kiderült, hogy még az egyetlen jelentős zsidó szervezet működésével kapcsolatban is fogalmatlanok Rétvári emberei, mert még azt sem tudták, hogy a Mazsihisz élén legfeljebb 2×4 évig lehet valaki. A nyolc évet regnáló Heisler András ezért nem indult újra a posztért, nem pedig azért, mert a Vác Online csapata bódultan valamifajta kétes politikai szerepvállalásról öklendezett fel egy szöveget.

Radnóti a Fidesz által behálózott, magát zsidó vezetőnek beállító Turai János tevékenységét is kontextusba helyezte: nem tudnak tevékenységéről a jelentősebb zsidó szervezetek. Rétvári fogalmatlan firkászbandája még azt is képes volt reklamálni,hogy a június 29-től szeptember 15-ig megtekinthető kiállításon nem mutatják be a helyi zsidóság jelenét – holott annak célja egyértelmű: bemutatni a múltat.

.

Álkeresztényként nem ismerik a keresztény tanokat a váci fideszesek

.

Ha valaki ismeri a váci közéletet, akkor az már találkozhatott az úgynevezett „váci náci” témakörrel, amit Rétvári emberei igyekeznének a köztudatba bevinni. A náci szerzővel felállt Vác Online ezzel is próbálta támadni a jelenlegi városvezetést, azonban a főrabbi itt egyetlen mondattal helyre tette őket:

„A megtérés és a megbocsátás a judeokeresztény kulturkör alapvetése”

Hujbert István Vác Online szerkesztő és csapata többször még bírósági kényszerre sem volt hajlandó bocsánatot kérni hazudozásáért.  A csupán szavakban keresztény Rétvári-banda jobban tenné, ha légből kapott álhírek gyártása és hazudozás helyett inkább a Bibliával ismerkedne. Hátha ragad rájuk valami abból a vallásból, amire hivatkozva milliárdokkal húzzák le saját hazájukat.