A hidakról is össze-vissza beszélnek, az új szakrendelő meg sehol
Nagy csinnadrattával és páréves késéssel átadták végre az Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba közötti hidat, mely így a Váchoz legközelebb eső közúti átkelési lehetőség lett az Ipoly folyón. Eddig a Duna bal partján a Komárom-Pozsony irányába közlekedők Letkésnél kelhettek át a határfolyón, az új műtárgy használatával nyolc kilométerrel rövidülhet az út.
A híd szinte teljes költségét az Európai Unió finanszírozta, de ezt az átadáson szónokló Rétvári Bence elfelejtette beleírni a hídavatóról szóló beszámolójába. Nemcsak a térség országgyűlési képviselője, de a propagandaminisztérium Vácon élő államtitkára, Dömötör Csaba is kihagyta ezt a tényt az internetre feltöltött videójából.
Ám amellett, hogy a helembaiak korábban és most is megkérdőjelezték az autós átkelés ottani szükségességét (aggódva a környék nyugalmáért), ez a híd is fideszes tempóban épült. Az állampárt 13 éve tartó teljhatalmú kormányzása alatt és a korábbi országvezetése idején is több ígéretet tett az Ipoly-hidak építésére, lényegében egyik sem úgy teljesült, ahogy beharangozták.
Ennek eklatáns példája a pénteken átadott ipolydamásdi híd. Ezen átkelőt már több fideszes parlamenti képviselő megígérte, konkrét megvalósulási időt is meghatározva. Így tett Rétvári Bence is, aki (Fördős Attila társaságában) 2018. szeptemberében pont Vácon mondta azt, hogy „két éven belül megépül az ipolydamásdi híd”. A nagy ígérgető Rétvári ezen kijelentéséről is kiderült, hogy hadoválás: hatalmas csúszással, a bejelentett időponthoz képest csak három évvel később (!), uniós pénzből sikerült összehozni az ígéretet.
Ezen Ipoly-hidas ígéretnél a váciakat és a környékbelieket Rétváriék egyéb nagy hazugságai közvetlenebbül érintik. Ilyen a váci Duna-híd is, amelyet a korábbi fideszes képviselők mindegyike (így Imre Zsolt, Harrach Péter és Rétvári Bence is) a zászlajára tűzött, de közel két évtizednyi képviselőségük alatt addig jutottak csak el, hogy Vác Belvárosába vagy az Iskolaváros kellős közepére kötnék be a napi 10-12 ezresre becsült átkelő forgalmát.
Egy másik nagy kamuról már bebizonyosodott, hogy egyelőre semmi nem lesz belőle: füstbe ment az új váci rendelőintézet megépítése, amelyet hat éve ígér a váci fideszes bagázs. Pedig pénz volt bőven, csak ugye kellett Rétvári embereinek, például Szabó Csabának, Bajor Gergőnek, Zámbó Emesének és a Hujbert Istvánék címére bejegyzett érdekeltségeknek, a Vác Online és társaik fenntartására. Rétvári Bencéék a rendelőintézet építése ügyben még egy kapavágásig sem jutottak el. Sőt, ott tartanak, hogy a terveikben elbontásra ítélt ma is működő szakrendelőt újítanák meg, de mint mindenki láthatja, ez sem halad.