Bukott politikusok, fideszes vállalkozók és álciviljeik ácsingóznak a váci városkasszára

.

Az alkalmatlan váci fideszes politikusok mellett állami megrendelésből élő vállalkozók, álcivilek írták alá – a kb. 34.000 váci lakosból összesen alig tucatnyian – azt a kormánypártok oldalán közzétett nyilatkozatot, amelyben arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy náluk jó helyen lenne a város pénze és a jelenlegi a város legrosszabb vezetése. A fideszes tulajdonban álló Vác Online gyermeteg stílusa mellett a többszörös pervesztes lapban megjelent hazugságok is visszaköszönnek az irományból.

Az a Rétvári Bence is aláírta ezt a térség képviselőjeként, akinek kormánya több milliárd forintot vont el Váctól, sőt, kormányhatározatban megítélt fejlesztési pénzeket sem folyósított 2019 és 2023 között. A petícióban privatizációt emlegetnek úgy, hogy az állam hatalmas értékben sajátított ki kompenzáció nélkül városi ingatlanokat – szintén Rétvári tudtával. Volt, amelyik Fördős Attila egykori kulturális tanácsadójához, a dokumentumot aláíró Papp László érdekköréhez, és Rétvári Bence munkatársának alapítványához került.

Összenő, ami összetartozik

A kétszázmillió forinttal kitömött Vác Online-tulajdonos Szabó Csaba, a váci Fidesz saját magát rendszeresen megalázó elnöke Szádoczki Imre és a váci híddal 20 évig szerencsétlenkedő, annak idején Vácra félezernyi migránst betelepíteni szándékozó bukott képviselő Imre Zsolt mellett több bizalmat vesztő politikus is aláírta a gyermeteg irományt. A levitézlett, egykori MSZP-s polgármester Bóth János mellett Néveri István és az állami megrendelésekkel kitömött Vásárhelyi Tamás (és embere Papp Éva) is hűségesküt tett Rétvárinak. Utóbbiakat épp polgármesterjelöltként győzte le 2019-ben Matkovich Ilona. Aztán ott van az a Csereklye Károly, aki legutóbb azzal került hírekbe, hogy az egyik fideszes volt városvezető egy sallerral tette helyre és évek óta – tán szereplési vágyból – rendszeresen végigordibálja a testületi üléseket.

Kucsák Gábor szintén aláírta a dokumentumot. Ő az a vállalkozó, akit a kampányban Orbán Viktor is meglátogatott és a Váci Hírnöknek adott interjúból pedig kiderül, hogy ő is bőven kap állami megrendeléseket. Egy másik aláíró, Lukács Balázs annak a Lukács-klánnak a tagja, amelyet milliós kormányzati támogatásokkal segített Rétvári Bence társasága. A magát a helyi zsidóság vezetőjének beállító Rétvári-fan, Turai János sem maradt ki a sorból. Ő az, aki antiszemitázza a jelenlegi vezetést, de jóbarátjának nevezi az antiszemita kijelentéseket tevő Bayer Zsoltot és hallgat, amikor Horthyt éltetik miniszterek.

A legnagyobb váci csoportban körberöhögték a váci városkasszára ácsingózó fideszeseket. Volt kommentelő, aki arra emlékeztette az illusztris társaságot, hogy a Fidesz-KDNP 9 éves vezetése alatt ténylegesen volt korrupció, uram-bátyám világ, mindeközben a kormányzati támogatások ellenére kis híján csődbe vitték a várost. Ami csak részben magyarázható azzal, hogy a frakcióülésen a város ügyeit sörözgetve beszélték végig, a volt polgármesterre pedig a parkoló autók közt szunyókálva találtak rá italozás után Vác német testvérvárosában. A mostani városvezetés ezzel szemben a kormányzati elvonások ellenére is stabilizálta a város pénzügyi helyzetét. Többször annyi utat újított fel, mint a fideszesek 9 év alatt és megújított számos városi ingatlant, például az uszodát, óvodákat, bölcsődét és játszótereket. Talán ők nem az ellenfeleik lejáratásával meg sörözéssel voltak elfoglalva, hanem hangulatkeltő nyilatkozatok megtétele helyett a városért dolgoztak.