Imre Zsolték munkásszállóügyben titkolnák a Szabó-család ügyeit
Munkásszállós Imre Zsolt, a Fidesz polgármesterjelöltje és csapata erőteljesen tagadni kezdte, hogy munkásszállókat építenének Vácon – erről közleményt adtak ki. A képlet ismerős: a 2022-es választás előtt még a különadók bevezetését és emelését, valamint a rezsicsökkentés részleges eltörlését is tagadta a pedofilpárti csapat – aztán megválasztásuk után különadókat vezettek be, meglévő sarcokat emeltek meg, még a rezsicsökkentést is részben eltörölték.
Valószínű, hogy most is ugyanúgy hazudnak, ahogy akkor tették. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Imre Zsolt és csapata a munkásszállós terveket tagadó közleményben ismét egy orbitálisan nagyot hazudott. Nevezetesen arról, hogy sem nekik, sem hozzátartozóiknak nincsen építőipari érdekeltségük.
Ennek ellenére az egyik deákvári körzetben induló fideszes jelölt, Szabó Csaba által tulajdonolt cég címére egy építőipari tevékenységet főtevékenységként megjelölő vállalkozás van bejegyezve, amely a fideszes jelölt édesanyjának tulajdonában van. Tehát a 200 milliós állami támogatásból hasznot húzó Vác Online tulajdonos édesanyjának a közlemény állításával ellentétben van építőipari cége. Nem nehéz összerakni, hogy a Szabó-rokonság is lehet az, amely hasznot húzhat a majdani fideszes munkásszálló építésekből. Vagy éppen az a Bodonyi Béla, aki Szádoczki Imre Fidesz-elnökkel ugrál együtt a „senkik vagytok-hej” táncosvideón és például a váci színház felújítását végezte el több száz millió forintért, erősen kifogásolható minőségben.
Mindezt meg sem próbálják eltitkolni, egész egyszerűen belehazudnak sokadik alkalommal a váciak szemébe. Eközben továbbra sem ítélik el a pedofil bűntárs fideszes szabadon engedését és nem hajlandók tételesen elszámolni a hozzájuk érkezett több száz millió forinttal. De arra sem tudnak a hazugságon kívül megnyugtató választ adni, hogy szándékukban áll-e el Vácot megválasztásuk után azonnal külföldi – részben muszlim – vendégmunkásokkal elárasztani.