Egyre jobban szorítja az idő a Fideszt, hogy megfelelő alternatívát találjon a 2019-ben csúfosan elbukott Fördős-bagázs helyett. A semmittevő csapat helyére egy olyan társaságot kellene kiállítani, akik legalább azt el tudják játszani, hogy alkalmasak Vác vezetésére és nem italozás közben döntenek a város ügyeiről. A váci közéletben otthonosan mozgók tudhatják, hogy nem lesz könnyű dolguk.
A váci kormánypártok jelenlegi önkormányzati képviselői közül egyik sem valós alternatíva, hiszen felszólalásaik alapján „Mi a f*szt tudunk itt csinálni b*szdmeg” Péter és a vagyonnyilatkozatában füllentő Pető Csillán kívül a váci focit szétverő, a városkasszát lenullázó, nullás köztartozását csak időnként bizonyítani tudó Pető Tibor, valamint a váciak pénzéből sajátos családtámogatási rendszer miatt büntetőeljárás alá vont Mokánszky Zoltán alkalmatlan lenne még munkanélkülinek is.
Aztán ott van Szádoczki Imre, a váci Fidesz elnöke, akinek egyetlen emlékezetes pillanata volt a helyi politikában; amikor Pető Tiborral együtt ugrálva, a középső ujját mutogatva üzente meg a 8 millió nem fideszes magyarnak, hogy „egyszerűen senkik vagytok”. Ha megtanulna beszélni, akkor is problémás lenne, hogy a mondanivalója gyakran hazugság vagy sejtetés. Nem véletlen, hogy idén télen rágalmazás miatt járt a bíróságon a váci Fidesz-elnök. Rétvári Bence és csapata tudja is, hogy politikai öngyilkosság lenne akárcsak önkormányzati képviselőként elindítani.
Úgy tudjuk, sokáig Imre Zsolt, egykori fideszes országgyűlési képviselő is be volt dobva, mint lehetséges jelölt. Ő az, aki képviselősége idején még migránsokat telepített volna a deákvári laktanya területére. Jelenleg a Dunakeszi Járási Hivatalt vezeti, épp ő volt Mokánszky Zoltán bukott alpolgármester főnöke, amikor az illegális a családtámogatási botrányával lebukott. Imre Zsolt nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy hivatalvezetőként mit gondol alkalmazottja korrupciós botrányáról annak tükrében, hogy Mokánszky egy milliárdokról döntő intézmény alkalmazottja. Jól sejthető tehát, hogy Imre Zsoltot is a soraiban tudó Fidesz a városkassza dézsmálását megoldaná, de a város fejlesztését – a korábbi Fördős-kurzusokhoz hasonlóan – nem.
Maradt tehát Szabó Csaba, aki a fideszes informátoraink szerint a legesélyesebb a jelöltségre. Ő az, aki jelenleg százmillió forintnyi állami támogatással nem számol el a nyilvánosság előtt. A Fidelitas váci elnöke, a Vác Online tulajdonosa ugyan teljesen alkalmatlan, de ha a nyilvánosság előtti közpénz-elszámolás hiányát megússza, akkor legalább egy fiatalos pártkatonát, nem pedig egy többször elbukott veterán közpénzfalót próbál meg a Fidesz Vác élére tenni.
Vác jelenlegi vezetését közpénz tízmilliókból próbálja meg lejáratni a Fidesz-KDNP-s társaság, csakhogy ismét rátehesse a kezét az új városvezetés által feltöltött városkasszára. Az Összefogás Vácért százmilliós mínuszban, csődközelben vette át 2019-ben Vácot, hogy aztán a pandémia, a kormányzati megszorítások és a gazdasági válság ellenére pár év alatt tízszer annyi fejlesztést valósítson meg, mint Fördős Attiláék. Pedig nincs túl bonyolult receptje a civil politikusoknak, csak nem lopják szét a városkasszát, mint Orbán Viktor emberei 2010 és 2019 között.